MENÜ

 

 


A karateka öltözéke a karate-gi. A karateka köteles öltözékét gondosan viselni, övét szabályosan megkötni. A stílus illetve a klub emblémáján kívül (baloldalon a mellnél) feliratot nem viselhet. Tilos az edzések alatt, a társak testi épségét veszélyeztető tárgyak (gyűrű, nyaklánc, óra, csat stb.) viselése. Az edzés kezdetén, első találkozáskor a karateka köteles üdvözölni a magasabb öveseket és az edzőt. Tiszteletadás végrehajtása: musubi dachi, kar nyújtva a test mellett, a tenyér oldalt a combon, kis meghajlás és oss köszönés. Az edzőterembe történő mindenegyes be és kilépéskor is tiszteletadást hajtunk végre a dojo közepe felé. Ha valaki késik az edzésről, köszönés után seiza-ba ereszkedik, majd az edző engedélyére, ismét üdvözlés következik, ezután lehet beállni a többiek közé. Míg nem kezdődik az edzés, csöndes bemelegítést végeznek a tanulók. Az edzés ideje alatt a karateka némán követi az edző utasításait, ha szólni kíván, vagy őt szólították meg, tiszteletadás után kérdezhet, ill. válaszolhat. Páros gyakorlat előtt és után is ugyanezt kell tenni, a bocsánatkérésnek szintén ez a gyakorlata. A dojo-t csak az edző engedélyével lehet elhagyni. A karateka köteles legjobb tudása szerint edzeni, és segíteni a társainak. A karateka nem fitogtathatja tudását, arra illetékteleneket nem mutathat technikát. Az edzéseken kívül is méltóképpen kell képviselnie a karate szellemiségét. Ha valakit többször kell figyelmeztetni, az edzésről történő időleges eltiltást, vagy végleges kizárást vonhat maga után.

Hírek

  • SKDUN Európa Bajnokság 2014.04. 4-6
    2014-04-16 12:01:33

    Korosztályos Eb-n haladó kategóriában a 14-15 évesek között a Toriki KHKE versenyzői Takács Virág Vivien és Temlén Fanni képviselték Magyarországot.  A nagy létszámú, rendkívül erős mezőnyben Takács Virág Vivien Európa Bajnoki címet szerzett formagyakorlatban, küzdelemben sajnos rossz taktikát választott ezért nem állhatott dobogóra. Temlén Fanni formagyakorlatban magabiztosan jutott a legjobb nyolc közé, sajnos a legjobb négy közé nem sikerült beverekedi magát, így pontok alapján, az ötödik helyen végzett. Küzdelemben nagyon szoros mérkőzést vívott, számomra nagyon vitatottan maradt alul, ezért sajnos nem juthatott tovább.

     
  • WKF Magyar Bajnokság 2014.03.22-23 Mogyoród
    2014-04-16 11:58:40

    Hatvanöt egyesület csaknem 600 versenyzője indult hétvégén a 2014-es WKF Karate Magyar Bajnokságon. 
    E
    redmények:

    14-15 éves korcsoport 1. hely kata Takács Virág Vivien

    14-15 éves korcsoport kumite +54 kg 3. hely Takács Virág Vivien

    14-15 éves korcsoport kumite -47 kg 2. hely Temlén Fanni

    U18 csapat kata 2. hely Bakó Bianka, Takács Virág Viven, Temlén Fanni

  • KAKUSEI OB(JKF Goju Kai WKF )Budapest 2014-03-08
    2014-04-16 11:55:34

    Március 8-án, a Tököli Városi Sportcsarnokban rendezték a Kakusei WKF Karate Országos Bajnokságot. A zalaegerszegi Toriki Egyesület versenyzői szép eredményeket értek el, ezen színvonalas versenyen, 5 arany, 4 ezüst, 3 bronzéremmel tértek haza. Az erős mezőnyben, küzdelemben, formagyakorlatban, és csapat formagyakorlatban rendezték a versenyeket, melyre 221 versenyszámban neveztek. A Toriki KHKE versenyzői, Takács Ferenc edző vezetésével, készülnek az újabb megmérettetésre, március 22-23-án a WKF Magyar Bajnokságra és az április 6-7-én Egerben megrendezésre kerülő SKDUN Európa Bajnokságra.

     

    Takács Virág Vivien: 14-15 éves kcs    1. hely csapat kata, 1.hely kumite, 1.hely kata

    Temlén Fanni: 14-15 éves kcs               1. hely csapat kata, 2. hely , kumite, 2.hely kata

    Bakó Bianka: 18-22 éves kcs                 1.hely csapat kata, 3.hely kumite, 3.hely kata

    Országh Levente: 10-11 éves kcs         2.hely kumite, 3. hely kata

    Lakatos Noel: 8-9 éves kcs                     2.hely kumite

     

  • WKF Diákolimpia 2014.02.23
    2014-04-16 11:54:09

    2014.02.23 án. 48.Egyesület közel 660 nevezője indult a Szigetszentmiklóson megtartott WKF Diákolimpián. Egyesületünk versenyzői kitűnően szerepeltek a  rangos eseményen.

    Takács Virág Vivien a dobogó legfelső fokán végzett kitűnő hozzáállással 1.hely kata, mig kumitében a  3.helyen végzet.
    Temlén Fanni is magabiztosan verte a mezőnyt   2. helyen végzett formagyakorlatban, Bakó Bianka 3. hely kumite.
  • Sakura Kupa WKF 2014.02.15
    2014-04-16 11:50:22

    2014.február 15-én kerül megrendezésre a XIV. Sakura Kupa, ahol egyesületünk versenyzői remekül teljesítettek. 11 arany, 6 ezüst, és 5 bronzérem.

    Takács Virág Vivien

    -14-15 éves korcsoport 1hely kata, 1.hely kumite

    -16-17 éves korcsoport 1.hely kata, 1.hely kumite

    csapat formagyakorlat 1.hely

    Temlén Fanni

    -14-15 éves korcsoport 2.hely kata, 2.hely kumite

    -16-17 éves korcsoport 2.hely kata, 2.hely kumite

    csapat formagyakorlat 1.hely

    Bakó Bianka

    -16-17 éves korcsoport 3.hely kata, 3.hely kumite

    +18 éves korcsoport 3.hely kata

    csapat formagyakorlat 1.hely

    Szalay Domonkos: 8-9 éves korcsoport 1.hely kata, 2.hely kumite

    Lakatos Noel: 8-9 éves korcsoport 1.hely kumite

    Horváth Luca: 8-9 éves korcsoport 1.hely kata

    Vida Réka: 10-11 éves korcsoport 2.hely kata

    Vida Laura: 8-9 éves korcsoport 3.hely kata

    Balogh Ádám: 12-13 éves korcsoport 3.hely kumite

  • SDSZ OB Veszprém 2013.12.06
    2014-04-16 11:44:39

    Egyesületünk karatékái is kivették részüket az éremgyűjtésről, 1 arany, 5 ezüst, 6 bronzérem született.

     

  • Ippon Shobu Magyar Bajnokság 2013.11.09
    2014-04-16 11:38:56

    Kecskemét adott otthont az egyik legrangosabb Karate versenynek, az Ippon Shobu Magyar Bajnokságnak. Rendkívül erős mezőnyben versenyzőink, egy kicsit alul teljesítettek, kellő összpontosítással, akár szebb eredmények is születhettek volna.
    1 ezüst, és 2 bronzérem

  • SKI Magyarországi Szövetségének 25 éves jubileumi edzőtábora I. Pajzs Magyar Kupa.
    2014-04-16 11:36:33

    A Shotokan Karate –Do International Federation Magyarországi Szövetsége a 25 éves jubileum alkalmából Takács Virág Vivient elismerésben részesítette az elmúlt években versenyeken elért eredményeiért, melyekkel öregbítette az SKI MSZ hírnevét, tevékenységével aktívan segítette a szövetség céljainak megvalósítását.

    Eredmények:

    Takács Vivien: 1.hely kumite, 2.hely kata

    Temlén Fanni: 1.hely kata, 2.hely kumite

    Bakó Bianka: 3.hely kumite, 3.hely kata

  • Goju Kupa Nyilt Nemzetközi WKF Verseny 2013.10.05
    2014-04-16 11:30:30

    Eredmények:

    Temlén Fanni 1.hely kumite, 1.hely kata

    Takács Vivien 1.hely kumite, 3.hely kata

    Bakó Bianka 1.hely kata, 2.hely kumite

    Országh Levente 2,hely kumite, 2.hely kata

    Szalay Domonkos 3.hely kumite, 3.hely kata

    Lakatos Noel 3.hely kumite

  • SKIH Országos Bajnokság Ercsi 2013.04.13
    2014-04-16 11:15:11

    7 arany, 2 ezüst és 1 bronzéremmel tértek haza versenyzőink az SKIH OB-ról.

    Takács Virág Vivien 2 arany(kumite,kata)

    Temlén Fanni 1.hely kata, 2.hely kumite

    Bakó Bianka 1.hely kata, 3.hely kumite

    Országh Levente 2.hely kumite

    Csapat kata 1.hely (Bakó,Takács, Temlén)

  • Ippon Shobu Diákolimpia 2013.05.08
    2014-04-16 11:01:31

    Egyesületünk csapata 3 fővel indult útnak Százhalombattára a X. Ippon Shobu Karate Diákolimpiára. Fantasztikus teljesítményt nyújtva 2 arany, 1 ezüst éremmel tértek haza. Mind a három versenyző kemény küzdelmekben mutatta meg tudását, akiknek csak gratulálni lehet. Takács Virág Vivien egyértelmű győzelmekkel verte végig a mezőnyt. Temlén Fanni a selejtezőket rendben hozta, a döntőbe ellenfelétől kikapott így szerzett ezüstérmet.  Bakó Bianka korcsoportjában is igen kemény, szoros, kiélezett küzdelmek folytak, de ő is remekül teljesítettek. A versenyzők maximálisan odatették magukat, mindent beleadtak, vége a versenyidőszaknak, jöhet a megérdemelt pihenő.

  • WKF Karate Magyar Bajnokság 2013.03.23-24
    2014-04-16 10:57:50

    Március 23-24-én, Mogyoródon rendezték a 2013-as WKF Karate Magyar
    Bajnokságot. A zalaegerszegi Toriki Egyesület versenyzői képviselték
    Zala Megyét az Ország legrangosabb versenyén. Rekordot jelentő
    létszám, 540 karatés vett részt a bajnokságon, a Toriki Egyesület
    versenyzői szép eredményeket értek el, a rendívül erős mezőnyben.
    Eredmények:
    Bakó Bianka, Takács Virág Vivien, Temlén Fanni,  1.hely U18 lány csapat kata
    Takács Virág Vivien 12-13 éves korosztály kumite   +50 kg 3. hely
    Takács Virág Vivien 12-13 éves korosztály kata                  3. hely
    Temlén Fanni 14-15 éves korosztály kumite              -47 kg 3. hely

  • WKF Diákolimpia 2012.11.27
    2014-04-16 10:56:01

    Hétvégén Budapest adott otthont a 2012. évi Nyílt WKF Diákolimpiának. 49 egyesület közel 300
    versenyzője lépett tatamira.  Egyesületünk négy kiváló sportolója képviselte Zalaegerszeget , akik nagyon szép eredményeket értek el.

    Temlén Fanni 1.hely kumite -47 kg 2.hely kata (Öveges József ÁMK 8900 Zalaegerszeg, Iskola u. 1.)

    Takács Virág Vivien 3.hely kata (Ady Endre Általános Iskola 8900 Zalaegerszeg, Kisfaludy út 2.)

    Bakó Bianka 3. hely kata (Deák Ferenc Szakközépiskola 8900 Zalaegerszeg, Göcseji u. 15.)

    Országh Levente 3.hely kata (Landorhegyi Általános Iskola 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 12.)

  • Ippon Shobu Magyar Bajnokság 2012.11.11
    2014-04-16 10:53:47

    Egyesületünk versenyzői képviselték megyénket az
    Egerben megrendezett Ippon Shobu Karate Magyar Bajnokságon.
    A versenyre 38 klub 300 versenyzője nevezett. 13 éves korcsoportban Takács Virág Vivien formagyakorlatban aranyérmet szerzett, küzdelemben pedig harmadik helyezést ért el.
    Bakó Bianka a 16-17 éves versenyzők között küzdelemben harmadik helyezést ért el.

    Meg kell még említenünk Temlén Fannit, aki a 14-15 évesek erős mezőnyében 22 induló közül a legjobb nyolc közé jutott formagyakorlatban és küzdelemben.

  • Goju Kupa WKF Nemzetközi Verseny 2012.10.06
    2014-04-16 10:51:38

    Eredmények: Takács Virág Vivien: kumite 1. hey ,kata 3. hely.Temlén Fanni: kata ,kumite 1. hely
    Bakó Bianka: kumite 3. hely.Országh Levente kata 2..hely.Edző.Takács Ferenc

  • IX. Ippon Shobu Karate Országos Diákolimpián. 2012.04.22
    2014-04-16 10:49:14

    Egyesületünk versenyzői képviselték megyénket a
    Dunaújvárosban rendezett IX. Ippon Shobu Karate Országos Diákolimpián.
    A versenyre 41 klub 276 versenyzője nevezett.
    A 12 éves korcsoportban Takács Virág Vivien, formagyakorlatban
    aranyérmet szerzett, küzdelemben pedig második helyezést ért el.
    Temlén Fanni 13 évesek, Bakó Bianka a 15 éves versenyzők között
    formagyakorlatban harmadik helyezést értek el, meg kell még említenünk
    Országh Leventét, aki a 9 évesek erős mezőnyében formagyakorlatban
    negyedik helyen végzett.

  • Sakura Kupa 2012.02.24
    2014-04-16 10:39:59

    Sakura Kupa WKF Nemzetközi Versenyen elért eredmények

    A Word Karate Federation rendszerében megrendezett karate versenyen
    sportolóink kitűnő eredményeket értek el. Az összes stílust magában
    foglaló WKF versenyen 11 egyesület 120 sportolója nevezett. Az erős
    mezőnyben, melyet az osztrák indulók tettek nemzetközivé izgalmas
    csatákat vívtak a résztvevők.



    Bakó Bianka 14-15 év  kata arany, kumite bronz,
    Országh Levente 9-10 év kata arany
    Takács Virág Vivien 12-13 év kumite arany, kata arany,
    Temlén Fanni 12-13 év kata ezüst, kumite bronz
    Takács Virág Vivien, Temlén Fanni, Bakó Bianka 12-15 év csapat kata arany

  • Ippon Shobu Magyar Bajnokság
    2011-11-09 09:22:41

    2011.11.05-én Pakson rendezték meg az ország egyik legnevesebb karate
    versenyét az Ippon Shobu Magyar Bajnokságot, ami hagyományosan a
    Shotokan Karate Szövetségek megmérettetése. Az ország szinte minden
    részéről érkeztek versenyzők, a négy nagy stílusszövetség 46
    egyesülete vett részt a viadalon.

    12-13 éves korcsoportban Takács Virág Vivien formagyakorlatban első helyezést ért el. Temlén Fanni szabadharcban harmadik helyen végzett. Országh Levente, és Szekér László is jól teljesítettek.

  • SKIF Europa Bajnokság 2011
    2011-06-29 00:26:38

    Az EB minden résztvevőjének szeretnék gratulálni, és örülők, hogy Vivien megkoronázta munkánkat, egy aranyéremmel.

    Takács Virág Vivien

    Kata I.hely, a kumitét sajnos elszúrtuk .

    Válogatott versenyzők:

    Koronicz Inez, Schlemmer Laura, Temlén Fanni

  • Ippon Shobu Magyar Bajnokság 2011
    2011-06-29 00:11:14

    Takács Virág Vivien

    Kata I.hely,Kumite II.hely

    Schlemmer Laura

    Kumite III.hely Kata IV.hely

    Bakó Bianka

    Kata IV.hely

  • 14. STYRIAN OPEN WKF AUSTRIA
    2011-03-13 08:42:24

    Ismét szép eredményeket értünk el, az Ausztriában megrendezett, WKF versenyen.

    Kata Arany

    Takács Virág Vivien

    Kata Ezüst

    Koronicz Inez

    Kata Bronz

    Temlén Fanni

    Kümite Bronz

    Bakó Bianka +54kg

    Temlén Fanni -50kg

  • XI. SAKURA KUPA WKF Nemzetközi Verseny eredményei
    2011-02-20 07:54:29

    Egyesületünk eddigi legeredményesebb versenyén 6 arany, 11 ezüst, 2 bronz érem szerzett.

    Kumite Arany:

    Bakó Bianka 14-15 éves korcsoport

    Temlén Fanni 12-13 éves korcsoport

    Takács Virág Vivien 10-11 éves korcsoport

    Kata arany:

    Kaczor Olivér

    Koronicz Inez

    Takács Virág Vivien

    Kumite ezüst:

    Bedi Dávid

    Koronicz Inez

    Kata ezüst:

    Bedi Dávid

    Schlemmer Laura

    Temlén Fanni

    Csapat kata ezüst:

    Koronicz Inez, Schlemmer Laura, Takács Vivien

    Bedi Dávid, Kaczor Olivér, Országh Levente

    Kata bronz:

    Bakó Bianka

    Országh Levente

  • 2010 SKIF Országos Bajnokság, Mikulás Kupa eredményei!!
    2011-02-12 14:25:41

    Aranyérem:

    Bedi Dávid: Kumite

    Takács Virág Vivien:Kumite, Kata

    Temlén Fanni: Kumite, Kata

    Ezüstérem:

    Koronicz Inez : Kumite

    Schlemmer Laura: Kumite, Kata

    Takács Virág Vivien: Kumite

    Bronzérem:

    Belső Mátyás: Kumite

    Kaczor Olivér: Kumite

    Koronicz Inez: Csapat Kata

    Schlemmer Laura: Csapat Kata

    Takács Virág Vivien: Csapat Kata

    Temlén Fanni: Kata

  • 2009 SKI OB eredményei!!
    2010-04-16 10:04:04

    Az SKI Szombathelyen megrendezett Országos bajnokságán elért eredményeink.

    Aranyérem:

     Takács Virág Vivien egyéni kumite

     Schlemmer Laura  egyéni kata

    Ezüstérem:

     Takács Virág Vivien egyéni kata

     Koronicz Inez egyéni kumite

     Temlén Fanni  egyéni kata

     Bakó Bianka egyéni kumite

    Bronzérem:

    Koronicz Inez egyéni kata

    Schlemmer Laura egyéni kumite

    Bakó Bianka egyéni kata

    Takács Vivien, Koronicz Inez, Schlemmer Laura

    csapat kata

     

Weblap készítés ingyen

Szavazás

Mit jelent számodra a karate?
Életforma/mindennapjaim része/
Sport
Asztali nézet